Tornalja

Fekvése:

Tornalja a Sajó – völgyében fekszik, a Túróc – patak torkolatának közelében, Rimaszombattól 29 km-re, keletre, Pelsőctől 17 km-re, délnyugatra, Sajószentkirálytól 14 km-re, északra. Nyugatról Oldalfala és Zsór, északnyugatról Otrokocs, északról Sajógömör, északkeletről Gömörpanyit, Csotló és Kecső, keletről Aggtelek és Szuhafő, délkeletről Hubó, délről pedig Méhi és Sajólenke községekkel határos. keleti határa egyben államhatárt alkot Magyarország és Szlovákia között. Ősi település, ahol már a bronzkorban is éltek emberek, 1926-ban területén pilényi kijétei kultúra népének temetőjét tárták fel. Az egykori angolpark egyik részén pedig rézkori településnyomok találhatóak még feltáratlanul. A középkorban először 1245-be említenek itt egy „ Köwy” nevű települést, amely a Tornaljai határban feküdt. A mai települést 1921-ben”Tornallya al Nom. Kevy” néven említik először. Ekkor kapott engedélyt Boluk a Tornallyaiak őse, hogy megerősítse a természetes sziklát, azaz a követ, amiről 1241-ben van leírás. Ez lehetett a település névadója.

Tornalja 1427-ben már jelentős település volt. Mint a környék többi települését a 15. században ezt is husziták foglalták el.1459-ben Mátyás serege visszafoglalta. Ura, Tornallyai János a mohácsi csatában esett el 1526-ban. 15556-ban török sereg dúlta fel. A 18. században forgalmas postaállomás lett. 1828-ben, 96 házában 622 lakos élt. 1837-ben 708 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak. 1873-ben a vasút elérte a települést és ez nagy fellendülést hozott a fejlődésben. Ekkor vált a környék politikai, gazdasági és kulturális központjává. 1853-ban járási székhely is lett. A trianoni békeszerződésig Gömör- Kishont vármegye Tornaljai járásának székhelye volt. Az 1930-as években itt működött a Kazinczy Könyv és Lapkiadó Szövetkezet, mely a „Magyar Írás” című irodalmi folyóiratot kiadta. 1938 és 1944 között Tornalja újra Magyarország része volt. 1944. december 19-én foglalták el a II. Ukrán front csapatai.

Nevezetességei:

http://hu.mestotornala.sk/